Miért is menő hely New York? Többek között azért, mert itt, sok amerikai várossal ellentétben, igazán lehet bulizni. Ez azt jelenti, hogy szórakozóhelyek hajnali 4-ig vannak nyitva, és még alkoholt is lehet fogyasztani. Persze aki Európából keveredett ide, természetesnek találja ezt. Ami mondjuk Bp-hez képest más, hogy itt a kocsmák sem zárnak be éjfél körül.
Hogy mennyire nem általános ez az U.S.A-ban, azt Califorina-ban tapasztaltam megdöbbenve. Ott este 11 után ugyanis, no alcohol a szabály. Olyanniyra betartják ezt, hogy például egy nagy klubban a biztonsági őrök zseblámpával mennek körbe a táncolók között, és akinek a kezébe poharat találnak 11 előtt 5 perccel, azt megkérik, hogy vagy igya meg azonnal, vagy dobja ki.
Tehát a szabályok államonként változnak. Ezért is imádják annyira a fiatalok a várost.
Aztán persze ott van még a temérdek éjjel-nappal nyitva tartó bolt, pizza-s büfé, hot dog-os hely, diner és kétes portékákat áruló árus. Kaját rendelni is sok helyről lehet éjszakai is. Szinte soha nincs olyan, hogy a valaki az utcán ne találkozzon egy lélekkel sem. Legyen az a hét bármelyik napján, bárhány órakor. Emiatt nagyon könnyen el lehet veszteni az időérzékünket. Nincs se vasárnap, se éjszaka. Hogy mennyire egészséges ez...
Szóval aki egy kis időt befele fordulva, meditálva szeretne tölteni, az ne ezt a várost válassza. Főleg ne nyáron.
Itt a nyüzsgés mindenkit beszippant!